Magyar
English
Az 1920. június 4-i trianoni békediktátum mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és közösségi/családi traumát okozott Magyarországnak.
Politikai: felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, a kisantant országai politikai ellenfeleinkké váltak, igyekeztek az I. világháború győzteseitől elszigetelni nemzetünket.
Társadalmi: az ország lakosságának egyharmada (hárommillió magyar lakos) kisebbségi sorsa jutva idegen hatalom polgára lett. A vesztes háború után az anyaország lakosainak tömegei válsághelyzetbe kerültek (munkanélküliség, vagonlakók befogadása stb.).
Gazdasági: az ország területének kétharmad részét a diktátum a szomszédainknak adta, ezzel nagy részben megfosztotta hazánkat ásványi nyersanyagforrásaitól (nemesfém, vasérc, kősó stb.), energiahordozóitól (pl. Zsil-völgyi szénbányák, kissármási földgáz, egbelli kőolaj), nehéz- és könnyűipari gyáraitól, vasúthálózata és vasúti járműállománya nagyobb részétől, turisztikai értékeitől (üdülőhelyek, tavak stb.). Ehhez még jóvátételi sarc is járult. Mindez megroppantotta az ország termelőerejét, nemzetközi hitelre nem számíthattunk.
Kulturális: elvesztettük egyetemeinket (Pozsony, Kolozsvár), alsó- és középfokú iskoláink százait, múzeumainkat (a legfontosabbak: Erdélyi Múzeum-Egylet, Kolozsvár; Brukenthal Múzeum, Nagyszeben; Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy; Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa), nemzeti emlékhelyeinket, számos színházunkat, könyvtárunkat, könyvkiadónkat, sajtónk nagyobb részét.
Közösségi/családi: az új hatalomra fel nem esküdött családok ezrei települtek az anyaországba, elszakadva az ottmaradtaktól, ami a családi kapcsolatok felbomlását, meglazulását okozta. A magasan kvalifikált értelmiség jelentős része Magyarországra költözött (itt csak évek múlva jutott megfelelő álláshoz), nagyobb része ottmaradt, de elszigetelődött a többségi társadalomtól, egyben az anyaországitól is.
A társadalmi és gazdasági veszteségek mellett a magyar tudományos életet is súlyos csapás érte: kutatóink más országok állampolgáraivá váltak, egy egész tudósgeneráció kényszerült kisebbségi létbe vagy szülőhelye elhagyására. A menekültek mintegy fele 1918–1919-ben, a katonai összeomlás után az utódállamoknak ítélt területekről érkezett Magyarországra. A határon túli magyar értelmiségieket és hivatalnokokat hűségesküre kötelezték, az ezt megtagadók állásukat vesztették. 1919-ben Erdélyben az esküt megtagadókat, ha nem a megszállt területeken születtek, idegeneknek nyilvánították, és öt napon belül el kellett hagyniuk a városukat. A vasúton menekülő családok az anyagiak és a lakáshiány miatt rendszerint a nagyvárosok (elsősorban Budapest) pályaudvarainak külső vágányaira tolt vasúti (marha)vagonokban éltek mindaddig, amíg munkanélküliek, államsegélyen tengődők voltak. A menekültáradat a trianoni békediktátum aláírása után tetőzött, 1921-ben nagyjából 50–55 ezer menekült család lakott 4600 vagonban. A főváros a volt barakk-kórházak épületeinek felhasználásával, annak környékén épített komfort nélküli kislakásokkal próbált segíteni. Ezek részben a főváros nyomortelepei lettek. Becslések szerint összesen 400–500 ezer ember érkezett az elcsatolt területekről a hétmilliósra fogyatkozott Magyarországra.
A magyar értelmiség elvándorlása a határokon túl is komoly következményekkel járt. A kisebbségi léthelyzetbe kényszerült magyar közösségek elveszítették az értelmiség egy részét, amely társadalmi állásánál, tekintélyénél, műveltségénél fogva vezető szerepet játszhatott volna a határon túli kisebbség életében.
Szerzők: Kecskeméti Tibor, Buzár Ágota