Óriás-medvelepke

A magyar lepkészek számára mindig is legendás faj volt az óriás-medvelepke (Pericallia matronula): hatalmas mérete (szárnyfesztávolsága 7,5–9 cm!), szép mintája és ritkasága egyaránt áhítottá tette.

Hegyvidéki faj; hűvös, párás patakvölgyekben, főleg azok dús rétjein lehet a legnagyobb eséllyel találkozni vele. A Soproni- és a Zempléni-hegységben már a XIX. század végén megtalálták, akárcsak a Felvidéken és Erdélyben (utóbbi vidéken egész Európa egyik legnépesebb állománya honos). Zavarásra és környezetszennyezésre nagyon érzékeny: ahová a gépjárműforgalmat beengedik, onnan a lepke eltűnik. Hernyója a mogyoró és a loncfajok levelét fogyasztja, de két éven át fejlődik, ezért lepkét általában csak kétévente találhatunk. Maga az imágó délelőtt és éjjel repül, késő este jelenhet meg a mesterséges fényen.

Óriás-medvelepke (fotó: Tóth Balázs)

Magyarország mai területén csak egyesével, nagyon ritkán fogták; a XX. században az Aggteleki-karsztról is előkerült, ott eddig egyetlen hernyóját találták. (A medvelepkék a barna színű, sűrűn szőrös hernyóikról kapták magyar nevüket.) Hazai állományai a Kárpátok és az Alpok nagyobb népességéhez csatlakoznak, azok peremén helyezkednek el. Védett. A faj jövője a klímaváltozás miatt kérdésessé vált: a melegedő, szárazodó éghajlat nem kedvez neki.

Szerző: Tóth Balázs (Állattár)