Szibériai cickóró

Szibériai cickóró (másik nevén: szibériai cickafark)

A szibériai cickóró (Achillea impatiens) nemcsak a Kárpát-medence, de Európa egyik legnagyobb növényritkasága. Amikor 1853-ban, Joó István, Landoz János és Wolff Gábor, Kolozsvártól délre, a Malom-völgy láprétjén felfedezték az Európában addig ismeretlen szibériai növényt, a szenzációs felfedezés híre pillanatok alatt bejárta a kontinens szakmai berkeit. Egyetlen szigetszerű európai előfordulásának őshonossága – sok-sok ezer kilométerre a Nyugat-Szibériától Közép-Mongóliáig terjedő összefüggő areájától – sokakban kételkedést szült. Janka Viktor 1854-ben új fajként írta le a növényt, Achillea claudiopolitana néven – a faj nevében a „claudiopolitana” jelzővel Kolozsvárra utalva – de hamarosan kiderült, hogy a kolozsvári növények bizony azonosak a szibériai fajjal. Erdély lápjainak jól ismert gazdagsága ellenére Simonkai Lajos erdélyi flóraművében (1887-ben) „kerti szökevénynek” vélte. A szibériai cickafark erdélyi őshonosságának kérdését a növény második erdélyi populációjának felfedezése döntötte el. 1928-ban Nyárády Erazmus Gyula Gyergyóalfalu határában, a napjainkban Borzonti Nyíresnek hívott, tőzeges lápterületen bukkant második erdélyi populációjára. A szibériai cickóró ma már csak itt él Európában, a Kolozsvár melletti állomány kipusztult. A szibériai cickafark unikális erdélyi állományát ma jégkori maradványpopulációnak tartjuk, életföldrajzi és természetvédelmi értéke felbecsülhetetlen.

A szibériai cickóró (Achillea impatiens) virágzata (Bauer Norbert felvétele)

A szibériai cickóró (Achillea impatiens) Európában már csak Borzonti Nyíres rétjein él (Bauer Norbert felvétele)

3. ábra: A szibériai cickóró (Achillea impatiens) egy herbáriumi példánya, a Herbarium Carpato-Pannonicum gyűjteményünkből

file:

BauerNorbert_Trianon_20200522_Achillea_impatiens3.jpg

Szerző: Bauer Norbert (Növénytár)