Állattár

Az Állattár a Nemzeti Múzeum „második emeletének Esterházy utcai frontját foglalta el egész hosszában. 20 ablakkal az Esterházy utcára, a két sarokterem két-két ablakával pedig a Múzeum illetve a Sándor utcára nézett”. A közönség számára az az öt terem volt látogatható, amelyekben a gerinces gyűjteményeket helyezték el. Ezekben a termekben nem különült el a tudományos gyűjtemény a kiállítási anyagoktól. Az érdeklődők az utolsó termet elhagyva az ásványtárban folytathatták látogatásukat. A közönségtől elzárt három teremben voltak a gerinctelen gyűjtemények, a könyvtár és a tisztségviselők dolgozóasztalai is.

Részlet az állattári kiállításból – magyarországi madarak terme. Forrás: A Magyar Nemzeti Múzeum multja és jelene. Alapításának századik évfordulója alkalmából írták a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői. Budapest, 1902.

Az épület átadásakor (1846-ban) a nyolc teremben 36 ezer példány kényelmesen elfért, de a századfordulóra ez a szám elérte az egymilliót, és így érthetően nagyon összeszorult minden és mindenki: „... a sarokteremben legalább (itt az egyéb gerinctelenek voltak elhelyezve, amik nem rovarok), minden talpalatnyi hely, a padlónak szinte minden négyzetmétere el volt foglalva magasra feltornyozott mindenféle dobozzal és fiókkal, valamint bútorokkal, úgyhogy köztük éppen csak annyi hely maradt szabadon, amennyin szorosan el lehetett menni”. A középső terem, a rovarok terme nem volt ennyire zsúfolt, kapott ott helyet még egy emberevő cápa is: „Ama híres fiumei cápák egyike volt, melyek az uborkaszezonban való obligát megjelenésükkel a Fiumei öbölben arra voltak hivatva, hogy némi élénkséget és változatosságot varázsoljanak a kánikulai hősében érdektelenné szikkadt újságok hírrovatába”.

Az Állattár igazgatója Horváth Géza volt (1896-tól 1923-ig, kis megszakítással –például a Tanácsköztársaság alatt). Az ő szerkesztésében a múzeum évkönyve a háború alatt is évente megjelent, de 1920–21-ben anyagi okok miatt két kötetet össze kellett vonni. A gyűjtemények látogatottsága is jelentősen csökkent, nem csak a közállapotok miatt, hanem ugyancsak anyagi okokból, például a fűtőanyag hiánya miatt. 1922-től kezdett ismét növekedni a látogatottság.

A trianoni döntés idején az Állattárban nagy vihar dúlt, ugyanis a Tanácsköztársaság alatt szükségszerűnek és jó döntésnek tűnt előadásokat tartani a munkásosztálynak. Később viszont, a proletrádiktatúra bukása után mindazok, akik részt vettek az ilyen tevékenységekben, „kommunisták, hazaárulók” lettek.

De nem csak táron belül voltak fájdalmas ellentétek. Az érintetteket a fehérterror során felsőbb utasításra komolyan felelősségre vonták, eltiltották a munkájuk végzésétől hosszú hónapokra, amíg a tárgyalások zajlottak (ez nem csak az Állattárban történt, az egész országban ez várt a kulturális szereplőkre). Végül pedig volt, akitől megvonták az egyetemi oktatói címet, öt évre hivatalosan elzárták az előléptetésektől, és nyilvánosan, minden kolléga előtt megdorgálták.

Az Állattárban uralkodó felfordulás még a trianoni döntés előtt kezdődött, és hónapokkal később sem csillapodott (a szigorú felelősségre vonások ellenére sem). Olyannyira nem, hogy egy miniszteri biztost és később 1921-ben egy hivatalos békítőt küldtek a tárba, hogy „igyekezzék békét teremteni az eszét vesztett osztályban”. A vihar után jött a szélcsend... és a B-listázások..........

szerző: Deákné Lazányi-Bacsó Eszter (Állattár)