A két lepkész fivér, akiket Trianon tragédiája választott el örökre

A polgárosodással és a felvilágosodás mozgalmainak gyümölcseként városainkban országszerte társaságok és egyesületek alakultak, köztük olyanok is, amelyek célul tűzték ki a természet vizsgálatát. Trencsén városban is megalakult a Trencsényvármegyei Természettudományi Egylet. Ennek keretében a helyi értelmiségiek egy kis csoportja rendszeres találkozókat tartott, amiket nemcsak a közös eredmények fölötti öröm, hanem a patrióta lelkület is átfűtött. Bár Trencsén és környéke nagy többségében szlovák anyanyelvű és érzelmű volt, a magyar értelmiség jelenléte komoly hatást gyakorolt a város életére. A természetet vizsgálók körében ott voltak a frivaldi (ma Rajec) származású lepkész fivérek, dr. Pazsiczky Jenő (1876–1919) és Pazsiczky Sándor (1881–1955). Mindketten szenvedélyesen szerették a lepkéket, együtt járták a környező hegyvidéket.

Deres szerecsen (Erebia pronoe) hím példánya, amit a Pazsiczky fivérek még együtt gyűjtöttek a felvidéki Vrátna-völgyben (Kis-Fátra) (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

A „pénzügyi titkár” idősebb fivér számos entomológiai szakcikket közölt. Ő volt az, aki a trencsényi várhegyre megpróbálta visszatelepíteni a nagy apollót (Parnassuis apollo). Sándor öccse művészi hajlamokkal volt megáldva, festőnek készült. Gyakran látogatott Rippl-Rónai József Kaposvár környéki művésztelepére, majd 1910-ben le is telepedett a városban. Közvetlenül a trianoni események előtt Jenő úgy döntött, hogy fivére után megy. Feltételezzük, hogy Trecsénből ekkor már Kaposvárra szállították jelentős lepkegyűjteményüket. Jenő a Tanácsköztársaság kitörését követően próbált átjönni a demarkációs vonalon, de a cseh vagy a magyar vörös katonák a Vág folyóba lőtték. Holtteste csak hetek múlva került elő a Mosoni-Dunából. Sándor ezután egyedül lepkészett a Dunántúlon.