Gaál István

Gaál István (1877–1957) a Nógrád vármegyei Ősagárdon született. A kolozsvári és a budapesti Tudományegyetemekre járt, majd Koch Antal tanítványa lett. Később tanárként Déván működött az ottani főreáliskolában. Tevékenyen részt vett az Erdélyi-medence szénhidrogénkutatásában. Paleontológusként a Hunyad megyei Rákosd környékéről származó szárazföldi csigaegyüttes vizsgálatán dolgozott. A kolozsvári egyetem magántanárrá nevezte ki. Az I. világháborúban másfél éven keresztül teljesített frontszolgálatot. A háború után, 1919-ben a kolozsvári Tudományegyetem Szegedre települt át, itt Gaál 1924-ig tanította az őslénytan és földtan tantárgyakat. 1924-ben Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeum Föld- és Őslénytani Osztályához kerül, ahol 1934-ben nyugdíjazását kérte háborúban szerzett tüdőbaja okán. Nyugdíjba vonulása után még több mint két évtizeden keresztül dolgozott paleontológusként, több jelentős őslénytani munkája is megjelent, többek közt a balassagyarmati oligocén puhatestűekről, illetve a Hatvan környéki alsó-pliocén emlősökről vagy a bánhidai Szelim-barlang hiénás rétegeiről. Haláláig az őslénytan népszerűsítésének híve volt, széleskörű tudományos ismeretterjesztő és közművelő tevékenységet is folytatott.

Szerző: Szives Ottilia

Kapcsolódó tartalmak: