Gelei József

Gelei József (Árkos, 1885 – Budapest, 1952) A protozoa-kutatás kimagasló alakja, egyetemi tanár, akadémikus. Székely középnemesi család gyermeke, Kolozsváron, Budapesten, Grazban, Münchenben és Würzburgban tanult, majd 1914-től a Kolozsváron magántanár lett. 1919-1924-ig a kolozsvári unitárius kollégiumban tanított, és részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában. A trianoni döntés következtében áttelepült Magyarországra, 1924-től Szegeden az Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Tanszék professzora, ahol eleinte szerény körülmények között dolgozott, majd a Rockefeller-alapítvány támogatásával modern kutatóközpontot hozott létre. A második bécsi döntés lehetővé tette, hogy 1940–1944 között könyvtárával, laboratóriumával visszatérjen a Kolozsvárra, ahol az egyetemen tanszékvezető lett. 1944-ben mindent hátrahagyva visszatért Szegedre. Állás híján egy pusztamérgesi tanyán húzódott meg, amíg vissza nem térhetett a katedrára. 1947-től haláláig a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának Biológiai Intézetét vezette, számos nemzetközi konferencián adott elő. 1941 és 1945 között vezető tisztséget töltött be az unitárius egyházban. Mintegy száz tudományos közleménye jelent meg, főleg az állati egysejtűek, a sejttan és mikrotechnika területén alkotott maradandót.

Négy gyermeket nevelt fel, unokája Kiss Keve Tihamér (az Ökológiai Kutatóközpont Dunakutató Intézetének professzor emeritusa) kovaalga-specialista.

Ábra: Gelei József (1885–1952) Forrás

 

Forrás: 

http://www.bibl.u-szeged.hu/exhib/evfordulo/index.html, CC BY-SA 3.0

https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=8179652

 

Szerző: Buczkó Krisztina (Növénytár)