Magyar
English
A 20. század viharos első évtizedei igen csak visszavetették a hazai ősnövénytan fejlődését. Az 1848-49-es szabadságharc és az 1867-es kiegyezés utáni időszakban tapasztalt virágzás az őslénytan területén egyértelműen megtorpant. Bár az ősállattan (paleozoológia) még a 20. század első évtizedeiben is számos eredménnyel büszkélkedhetett, Kováts Gyula (1815–1873) és Staub Móric (1842–1904) ősnövénytani kutatásainak szinte alig akadtak követői ebben a szomorú korszakban.
Tuzson János (1870–1943) (Magyar Természettudományi Múzeum Fotógyűjtemény)
Erre az időszakra esik részben Tuzson János (1870–1943) munkássága, aki a később Sopronba áthelyezett selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végzett erdőmérnökként, és már igen fiatalon (1909-ben) az Akadémia tagja lett. Tuzson leginkább ismert munkái, a balatoni fosszilis fákról készült monográfiája (1911) és az ipolytarnóci kövesült fa tudományos leírása (1901) azonban még az első világháború előtti években születtek.
Andreánszky Gábor (1895–1967) (MTM Tudománytörténeti Gyűjtemény)
Tuzson tanítványa, az éppen 125 éve született Andreánszky Gábor (1895–1967) egyaránt fontos egyénisége volt mind a hazai botanikának, mind az ősnövénytannak. Az első világháború számára is törést jelentett, ötéves katonai szolgálat és hadifogság után tudta csak befejezni tanulmányait. Az ősnövénytani kutatások csak sok évvel (évtizedekkel) a trianoni döntést követően lendültek fel újra elsősorban Andreánszky Gábor, Greguss Pál (1889–1984) és Rásky Klára (1908–1971) munkájának köszönhetően.
Kapcsolódó tartalom:
Selmeczbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia
Szerző: Erdei Boglárka (Növénytár)