Magyar
English
„Lehet, hogy a polihisztorok a történeti értékelések örök vesztesei – véli Hugh Torrens, hivatkozva Charles Darwin nagyapjának, Erasmus Darwinnak esetére. Az utóbbi »viszonylag ismeretlen, miközben olyan specialisták, akik egyetlen látványos felfedezést tettek, sokkal nagyobb hírnévnek örvendenek… túl sok tudományágban jeleskedett, s ráadásul még vezetéknevéről sem ő jut eszünkbe«.
Nos, Brancsik (Brančík) Károlynak nincs hasonló vezetéknevű jeles felmenője, viszont talán ő is „túl sok tudományágban jeleskedett”. […I]llene, hogy megemlékezzenek róla az entomológusok (rovartanászok), a malakológusok (a puhatestűekkel foglalkozók), a botanikusok, a muzeológusok, a Trencsén vármegye, illetve Trencsén (ma: Trenčín, Szlovákia) város múltját kutató (hely)történészek s végül, de nem utolsósorban: az orvostörténészek. Mert Brancsik végül is orvosdoktor volt és polihisztori érdeklődése ellenére élete végéig meg is maradt ezen az – akkoriban is göröngyös – pályán.”
(Kiss László, 2015.)
Brancsik Károly (1842–1915) (forrás: Magyar Természettudományi Múzeum, Központi Könyvtár, Budapest)
Brancsik Károly (1842. március 13., Óbeszterce/Stará Bystrica – 1915. november 18., Trencsén/Trenčin) tudományos életműve példaértékű: alázattal és sikeresen fogta össze a szakma iránt érdeklődőket és terelte a természet sokszínűségének felfedezése irányába.
Felhívására 1877. június 12-én alakult meg a Trencsénvármegyei Természettudományi Egylet, melynek titkára, majd 1886-tól az elnöke lett. Az egylet 1912-ben beolvadt a Trencsénvármegyei Múzeum-Egyesületbe, Brancsik pedig 1912 és 1915 között a Trencsénvármegyei Múzeum igazgatója volt. Az egylet 1878 és 1910 között magyar és német nyelven megjelenő évkönyvet adott ki A Trencsénvármegyei Természettudományi Egylet Évkönyve címmel, amelynek Brancsik volt az egyik legszorgalmasabb szerzője: összesen 76 közleményt jelentetett meg benne.
A Trencsénvármegyei Természettudományi Egylet Évkönyve utolsó kötetének címlapja (forrás: REAL-J – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma)
Brancsik csak németül és magyarul publikált, amit a szlovák tudománytörténészek időnként a szemére vetettek. A szlovák orvostörténész J. Junas azonban arra figyelmeztette kollégáit, hogy e két nyelvet a szlovák gyökerű Brancsik – akinek felesége is szlovák volt – azért használta, hogy érvényesülhessen a tudományos világban. „Ne tekintsük tehát Brancsikot sem »nemzetárulónak« (»odrodilec«), sem lelkes szlovák hazafinak” – summázza korrekt véleményét a szlovák orvostörténész. Sokoldalú, békességre törekvő, mértéktartó természetének köszönhetően minden nemzetiség tagja megbecsülte és elismerte a trencséni doktort, ami nagyon nagy szó volt abban a konfliktusokkal és nacionalizmussal terhelt korszakban.
Brancsik leginkább bogarakkal foglalkozott, de dolgozott egyenesszárnyúakkal, kétszárnyúakkal, hártyásszányúakkal, szipókásokkal, puhatestűekkel és növényekkel is. Állattani és növénytani gyűjtőutakat szervezett Trencsén, a balkáni országok és Ausztria természeti kincseinek feltárására.
A Trencsén vármegyében és a Madagaszkár melletti Nosy Be szigetén gyűjtött, tudományra új puhatestű- és rovarfajokat közlő cikk ábraanyaga A Trencsén vármegyei Természettudományi Egylet Évkönyve 1890–91. évi kötetéből (forrás: REAL-J – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma)
Afrikából és Ausztráliából leírt új egyenesszárnyúfajokat bemutató cikk ábraanyaga A Trencsén vármegyei Természettudományi Egylet Évkönyve 1896–97. évi kötetéből (forrás: REAL-J – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma)
Otthonában Brancsik hatalmas gyűjteményt épített fel: 35 ezer bogár-, csaknem kétezer szipókás-, több mint ezer egyenesszárnyú- és 12 ezer puhatestűfajból álló gyűjteménye összesen mintegy félmillió példányt számlált. Halála után a szipókás- és egyenesszárnyú-anyag a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárába, hártyásszárnyú és kétszárnyúgyűjteménye a kalocsai gimnáziumba, herbáriuma a trencséni múzeumba került.
A Brancsik Károlyról elnevezett Leontodon brancsiki Holuby, 1900 ábrája A Trencsén vármegyei Természettudományi Egylet 1898–99. évi kötetéből (forrás: REAL-J – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma)
Brancsik 1896 elején a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult, hogy puhatestű-gyűjteményét 8000 forintért eladná a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A megkeresést Horváth Gézának (1847–1937), az Állattár frissen kinevezett vezetőjének adták ki véleményezésre, ő azonban nem túl udvarias levélben elzárkózott a vásárlástól: véleménye szerint az Állattár számos másik gyűjteményét indokoltabb lenne gyarapítani, és megjegyezte, hogy a puhatestű-gyűjtemény inkább specialistára szorul, semmint további bővítésre.
A puhatestű-gyűjtemény egy részét végül Czógler Kálmán (1884–1952), a Szegedi Városi Múzeum természetrajzi osztályának vezetője közvetítésével 1918-ban, államsegélyből a szegedi múzeum vette meg. A pénz feltehetően nem volt elegendő a teljes gyűjtemény megvásárlására, ezért vételre kizárólag olyan fajok példányait választották ki, amelyek hiányoztak a már meglévő gyűjteményből.
Sajnos Brancsik kollekciójának legértékesebb része, a bogárgyűjtemény Trianon után nem maradt Magyarországon, de még az elcsatolt országrészek valamelyik intézményében sem. Eduard Knirsch (1869–1955) bécsi entomológus vásárolta meg, majd tőle a chicagói Field Museum of Natural History gyűjteményébe került, ahol ugyan biztonságosan őrzik, de európai kutatók számára nagyon nehezen hozzáférhető. Kár, hogy így történt.
A Brancsik Károly által Nosy Be szigetéről leírt Pentatoma nossibiana (Brancsik, 1893) címerespoloska típuspéldánya a Magyar Természettudományi Múzeumban (fotó: Soltész Zoltán)
A Brancsik Károlyról elnevezett Poecilopsaltria brancsiki (Distant, 1906) énekeskabóca típuspéldánya a Magyar Természettudományi Múzeumban (fotó: Soltész Zoltán)
Kapcsolódó tartalom:
Azt írják, van, pedig nincs – A nagy fémescincér
Szerző: Merkl Ottó (Állattár)