A darabokra hulló egész - a Pannon-tó kutatása az utódállamokban

A megszállásokat és a trianoni szerződést követően nemcsak az egykori Pannon-tó területe, hanem képződményeinek, élővilágának, történetének kutatása is darabokra hullott. Az utódállamok földtani szolgálatai, egyetemei, kutatóhelyei között megszűnt vagy egészen minimálisra csökkent az együttműködés és az adatcsere.

A Pannon-tó üledékei az alföldjeink mélyéről a hegységek peremein bukkannak a felszínre, így aztán a referenciának számító, klasszikus régi magyarországi pannóniai őslénytani lelőhelyek jelentős része a hegyekkel együtt más országokhoz került. Ilyen fontos, a szakirodalomban jól ismert és máig sokat hivatkozott lelőhely volt a Vas megyei Szentelek (Stegersbach), a Kis-Kárpátok lábánál fekvő Bazin (Pezinok), a Partiumban Szilágyperecsen (Pericei) és Szilágysomlyó (Şimleu Silvaniei), az Erdélyi-medencében Oláhlapád (Lopadea Veche), a Bánságban Szócsán (Soceni), Királykegye (Tirol), Radmanóc (Rădmăneşti) és Versec (Vršac) környéke, a Fruska Gorában Beocsin (Beočin) és Görgeteg (Grgeteg). Ezek közül is kitűnik Radmanóc, amelynek pannon-tavi, sekélyvízi puhatestű-faunáját elsőként az eperjesi születésű -Theodor Fuchs írta le 1870-ben, és amely a mai napig a fajokban leggazdagabb pannon-tavi puhatestű-lelőhelynek számít.

07 szocsany

Szócsánról származó puhatestűek: 1: Goniochilus novakovici; 2-3: Melanopsis sturi; 4: Lymnocardium kosici. A példányok a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat gyűjteményében találhatók (fotó: Katona Lajos Tamás)

Fontosabb elszakított lelőhelyekről származó példányok: 1: Lymnocardium rothi (Kustély), 2: Paradacna syrmiense (Beocsin), 3: Lymnocardium desertum (Szentelek) (fotó: Katona Lajos Tamás)

Típuspéldányok és jellegzetes fajok a radmanóci (Rădmăneşti) lelőhelyről. 1-2: Prososthenia haidingeri, 3: Valvata minima; 4: Theodoxus acuticarinata; 5: Theodoxus radmanesti; 6: Pyrgula incisa; 7: Pontalmyra chyzeri; 8: Melanopsis confusa; 9: Congeria triangularis; 10: Melanopsis defensa; 11: Lymnocardium apertum. Az 1–6. példány a Bécsi Természettudományi Múzeum Őslénytárában, a 7–11. példány a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat gyűjteményében található (fotó: Katona Lajos Tamás)

Újabb fontos lelőhely Királykegye, amelynek mélyvízi rétegekben megőrződött híres faunáját Halaváts Gyula fedezte fel és írta le 1896-ban (innen származnak a washingtoni múzeumban kiállított, fent említett kagylópéldányok is).

A washingtoni National Museum of Natural History kiállításában a Lymnocardium semseyi királykegyei példánya látható. A képen ábrázolt példány a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat gyűjteményében található (fotó: Katona Lajos Tamás)

A Kárpát-medencében az első világháborút követően virágzott fel az ipari léptékű fúrásos kőolaj- és földgázkutatás. A szénhidrogéntelepek túlnyomó része a Pannon-tóban lerakódott homoktestekben alakult ki, de ahol ezeknél mélyebben fekvő rétegekben keresték az olajat és a gázt, értelemszerűen ott is át kellett fúrni a Pannon-tó rétegsorát. Az utódállamokban működő olajkutató cégek között éles verseny alakult ki az új  országhatárok mentén fekvő telepek felderítéséért és kiaknázásáért, így érthető, hogy közöttük végképp nem működött földtani információcsere.

Miközben soha nem látott mértékben gyarapodtak a Pannon-tóról való ismeretek, mindegyik utódállam csak a saját területén tájékozódott, így országonként különböző felfogások, értelmezések, és szakmai nevezéktani rendszerek alakultak ki a tó korával, történetével, élővilága fejlődésével kapcsolatban. Különösen látszott ez a rétegtani elképzeléseken, tehát azon, hogy a tó üledékes rétegeinek korát mely ősmaradványokkal lehet vagy érdemes jellemezni, és azon, hogy a különböző korú rétegeket vagy rétegkötegeket hogyan nevezzék el.  Erdélyben a román geológusok a Kárpátokon kívüli (és a pannon-medenceitől nagyban eltérő) üledékekre kialakított nevezéktani és gondolkodásbeli kereteket próbálták ráhúzni a Pannon-tó képződményeire, szerb tudósok pedig a dél-oroszországi, fekete-tengeri fogalmak és értelmezések átvételét sürgették nemzetközi szinten is. A magyarországi kutatás mindeközben a Monarchia idején kialakított alapokon építkezett tovább, és a saját útját járta.

Szerzők: Magyar Imre (MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport), Katona Lajos Tamás (MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma)

 

Kapcsolódó tartalmak:

A Pannon-tó: hungarikum a geológia világából 

A Pannon-tó üledékeinek és ősmaradványainak kutatása Trianon előtt 

Meghaladni a szétszakítottságot: a Pannon-tó magyar kezdeményezésű kutatása a szomszédos államokban 

Határon túli együttműködések a Pannon-tó kutatása terén