Magyar
English
A Kárpát-medence geológiai megismerése során a 19. század közepére világossá vált, hogy a medencét kitöltő üledékes kőzeteknek a felső (tehát fiatal, de még a jégkorszakot megelőző korú) része egy hatalmas méretű és sós vizű tóban, és az ebbe ömlő folyók árterén rakódott le. A felismerést az alapozta meg, hogy egyrészt az ezekben az üledékekben talált kagyló- és csigafajok túlnyomó többsége csakis és kizárólag a Kárpát-medencében fordult elő, másrészt ezek a fajok sok vonatkozásban hasonlóak a mai Kaszpi-tó endemikus (bennszülött) fajaihoz. Kézenfekvő volt tehát a következtetés, hogy a Kárpát-medencét a késő miocénben és a pliocénben egy olyan lefolyástalan, sós vizű tó töltötte ki, amely hasonló a mai Kaszpi-tóhoz.
A geológiai szakirodalomban sokáig nem volt általánosan elfogadott neve ennek a tónak, inkább csak körülírással utaltak rá: pl. „legutolsó nagy harmadkori állóvíz” (Lóczy Lajos, 1913), „nagy magyar birodalmi tó” (Halaváts Gyula, 1903). Később nevezték „pannóniai beltengernek”, a „Kaszpi-tenger” mintájára „Pannon-tengernek”, de mára a bevett elnevezése „Pannon-tó” (angol nyelven „Lake Pannon”) lett.
A Pannon-tó legnagyobb kiterjedése A: szárazföld, B: nyílt víztükör
A Pannon-tó üledékei és a bennük megőrződött ősmaradványok szinte teljes egészükben az Osztrák-Magyar Monarchia, azon belül pedig túlnyomórészt a Magyar Királyság (Magyarország és Horvátország) területén voltak fellelhetők. Csak kis részük nyúlt át Ausztriába (a Bécsi-medencébe és Stájerországba), a déli peremük pedig a Száva és Tuzla városa között Boszniához, Belgrád környékétől a Morava folyó völgyéig pedig a Szerb Királysághoz tartozott.
Szerzők: Magyar Imre (MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport), Katona Lajos Tamás (MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma)
Kapcsolódó tartalmak:
A Pannon-tó üledékeinek és ősmaradványainak kutatása Trianon előtt
A darabokra hulló egész: a Pannon-tó kutatása az utódállamokban
Meghaladni a szétszakítottságot: a Pannon-tó magyar kezdeményezésű kutatása a szomszédos államokban