Török Aurél és a hazai antropológia 1881-1912 között 4. rész

Török Aurél a sikerei ellenére gyakran érzett csalódottságot, mert úgy látta, hogy bár rengeteget dolgozik, és komoly eredményekre jut, itthon mégis mellőzöttségben, más tudományterületek által kellően el nem ismerve, és emiatt folyamatosan harcolva kénytelen élnie tudományos életét. Bizonyosan az is fájhatott neki, hogy az embertan területén nála jóval szerényebb tudású, ám rendes akadémiai tag Lenhossék József állami támogatással jelentethetett meg nagyobb lélegzetű antropológiai tanulmányokat, míg ő az egyetlen számot megélt folyóiratát is saját zsebből volt kénytelen megfinanszírozni. (Török egyébként egyetemistaként dolgozott Lenhossék mellett demonstrátorként, tehát régről ismerték egymást.)

Török Aurél asztala a budapesti egyetem embertani tanszékén (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

Tökéletességre törekvő és küzdő alkat volt, aki a remélni vágyott célból sohasem engedett, ezért nagy keserűséggel élhette meg, hogy legfőbb álma, egy önálló Országos Antropológiai Intézet és Múzeum létrejötte nem teljesült. Ugyanígy nagy csalódás jelenthetett többek között az, amikor az élő magyarság kutatását vagy az ásatag csontok vizsgálatát célzó terveit nem tudta az elgondolásainak megfelelően megindítani. Mindig is egyenes, a véleményét olykor kíméletlen őszinteséggel kimondó ember volt, még a barátaival szemben is, emiatt számos tudóssal és döntéshozóval keveredett parázs vitákba, melyek mind jobban elszigetelték azoktól is, akik egyébként segíteni szándékozták a törekvéseit. Gyakran saját tanítványaival, így például Pápai Károllyal és Jankó Jánossal sem volt felhőtlen a viszonya. Ez az állandó küzdelem idővel az egészségét is kikezdte. Élete utolsó néhány évében sokat betegeskedett már, halála mégis váratlanul következett be: 1912. szeptember 2-án, Genfben, egy antropológiai kongresszus megnyitásának előestéjén hunyt el.

A budapesti egyetem embertani tanszékének egy-egy részlete (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

Török Aurél életében hatalmas küzdelmet vívott: több mint három évtizeden keresztül szinte egymaga képviselte a magyar biológiai antropológiát. Kitartó munkájával és kivételes tehetségével itthon a semmiből teremtette meg hazánk legelső antropológiai gyűjteményét, múzeumát és intézetét, mellyel lefektette a későbbi honi antropológiai élet alapjait. Halálával nem csupán üres intézményt hagyott hátra maga mögött, hanem oktatóként is átadta az antropológia szeretetét és tudása legjavát tanítványainak. Így minden adott volt ahhoz, hogy eljöhessen végre a hazai embertan fellendülése, és Török megvalósulatlanul maradt álmait beteljesítsék az utódok.

A budapesti egyetem embertani tanszékének egy-egy részlete (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

 

Szerző: Évinger Sándor (Embertani Tár)

Kapcsolódó tartalmak:

A hazai antropológia kezdetei 1881-ig

Török Aurél és a hazai antropológia 1881-1912 között 1. rész

Török Aurél és a hazai embertan 1881-1912 között 2. rész

Török Aurél és a hazai antropológia 1881-1912 között 3. rész

A hazai antropológia 1912-1945 között

Trianon hatása a hazai embertanra, az első és második bécsi döntés embertani vonatkozásai